Pallasz Athéné Egyetem

facebook

Welcome

Gyengénlátó Változat

Oktatási Igazgatóság - Bemutatkozás

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Az Oktatási Igazgatóság feladata a felsőoktatási törvény és a hozzá kapcsolódó kormányrendeletek értelmében készült nyilvántartások naprakész vezetése, a Hallgatói követelményrendszer alapján meghatározott oktatásszervezési és adminisztratív ügyek intézése, a hallgatók tájékoztatása tanulmányaikkal kapcsolatos problémáik megoldásához. Az Oktatási Igazgatóság az egyetem oktatásszervezési feladatainak végrehajtásáért, illetve a kari szintű oktatásszervezési feladatok koordinációjáért felelős önálló szervezeti egység.

Fő tevékenysége az alapképzésben, szakirányú továbbképzésben és a felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatók tanulmányi adminisztrációjának intézése. Ezen belül a vonatkozó szabályzatok, ügyrendek és utasítások alapján a felvételre jelentkezők, a hallgatók és a végzettek személyi adatainak kezelése, felvételi és tanulmányi eredményeinek nyilvántartása, az egyetem által kiadott igazolások elkészítése, adatszolgáltatás az egyetem egységei, valamint más – jogszabályban erre feljogosított – szervezet számára, közreműködés a hallgatói juttatások és térítések ügyintézésében, valamint az egyetem tanulmányi adminisztrációjával kapcsolatos oktatási és ellenőrzési tevékenységben.

A Diákjóléti Bizottsággal (amely a hallgatók számára adható segélyeket, támogatásokat dönti el) és a Tanulmányi Bizottsággal (amely a hallgatók tanulmányi és vizsgaügyeivel foglalkozik) szorosan együttműködve végzi munkáját. A Kari Bizottságokkal a kari ügyintézők tartanak kapcsolatot.

Az Oktatási Igazgatóság székhelye:

Cím:

 6000 Kecskemét, Izsáki út 10. 

Telefon:

GAMF: +36 (76) 516-316

KVK és PK:  +36 (76) 501-796

GK: + 36 (56) 510-300 5504. mellék

E-mail:

GAMF: oktatasi.gamf@oi.kefo.hu 
PK: oktatasi.tfk@oi.kefo.hu 
KVK: oktatasi.kfk@oi.kefo.hu 
GK: tanhiv@szolf.hu